Az RTLII idén szeptembertől a hazai kábelcsatornák közül a legtöbb saját gyártású és a legnépszerűbb új külföldi sorozatokkal készül az őszi-téli televíziós évadra. A világon először az RTLII képernyőjén láthatják a nézők a Partyzánok című zenei realityt, de a nagysikerű A Konyhafőnök Junior változata és az UEFA Európa Liga legjobb meccsei és döntője is itt kerül képernyőre. A magyarországi kábelcsatornák közül egyedülálló módon szeptembertől az RTLII egy országos kereskedelmi csatornának megfelelő műsorkínálattal és programstruktúrával jelentkezik majd. Ez azt jelenti, hogy főműsoridőben este 20 és 23 óra között szinte csak hazai gyártású új tartalmat láthatnak majd a nézők.Továbbra is lesznek hírműsorok a csatornán, így Rábai Balázzsal folytatódik az RTLII Híradó, illetve Baló Györggyel jön ismét a Magyarul Balóval című közéleti műsor. Ezen kívül a könnyedebb szórakozásra vágyók is találnak majd nekik megfelelő tartalmat, hiszen érkezik a Partyzánok című zenei reality, amelyben hetente öt versenyző mutatkozik be és minden hétköznap egyvalaki látja majd vendégül a többieket. Ebben a műsorban azonban nem vacsorával kedveskednek egymásnak a játékosok, hanem egy pezsgő, a saját stílusuknak megfelelő házi koncerttel várják a többieket.A Konyhafőnök című főzőshow népszerűségének köszönhetően a készítők útjára indítják a Junior verziót is, melyben 8 és 13 éves gyermekek mérkőznek meg egymással, akik bebizonyíthatják, hogy kortól függetlenül is lehet valakiből profi szakács. Papp Gergő ősztől szintén az RTLII-n folytatja pályafutását, a Pimasz úr átcuccol című ottalvós műsorában továbbra is sztárokkal készít majd anyagokat a feleségével közösen. A nézők, ahogy már megszokhatták, ősztől a Showder Klub és a Heti Hetes sztárjait is itt láthatják majd.Újdonság a csatorna életében, hogy a hír- és szórakoztató műsorokon kívül sporteseményekről is ad élő közvetítéseket. Az UEFA Európa Liga aktuális fordulóiból, minden játéknap legjobb élő mérkőzései után a további meccsek összefoglalóit is megnézhetik majd a nézők egy stúdióműsor keretében. Szeptembertől, azaz a 2015-2016-os évadban összesen 14 meccset és a döntőt sugározza majd élőben Világ Péter vezetésével az RTLII.Az RTLII filmsorozatok tekintetében is újdonságokkal készül. Magyarországon elsőként ezen a csatornán láthatják a Zoey Deschanel főszereplésével készült New Girl című vígjáték sorozatot Új csaj címmel. Ezen kívül a Homeland és a Gyilkos hajsza (The Following) a harmadik, a Glades – Tengerparti gyilkosságok a negyedik évaddal folytatódik az előttünk álló televíziós évadban.Az RTLII így az egyetlen olyan magyar kábelcsatorna lesz a piacon, amely az országos csatornákhoz hasonlóan híradót, saját gyártású műsorokat, sportműsort, valamint filmeket és sorozatokat is sugároz.Az RTL II TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/rtl2