Visszatér az RTL Klubra a Sebestyén Balázs vezette game show, a Gyertek át szombat este! A második évadban szombatonként ezúttal is sztárok, közismert színészek, sportolók és zenészek tudását teszik próbára vicces, házibuli hangulatú feladatok során. A csapatokban most is három-három közismert személy és egy-egy civil játékos verseng a 3 millió forintos pénznyereményért, amelyet a nyertes csapat civil tagja vihet majd haza.
„Nagyon élvezetem a Gyertek át szombat este! első évadát, az új részek készítésekor pedig már producerként is részt vehettem, ami egy újabb kihívás volt a szakmai pályafutásom során. Egyébként mindent megtartottunk, ami tavaly működött, lesznek persze újdonságok is, még szókimondóbb, hangulatosabb és felszabadultabb adásokat láthatnak hamarosan szombat esténként a nézők.” – mondta el Sebestyén Balázs, az új évad elindulása kapcsán.
A második évad első adásában egyébként a civil csapatkapitányok mellett Kiss Ramóna, Istenes Bence és Vadon Jani csapata mérkőzik meg Badár Tamással, Molnár Andival és Dombóvári Istvánnal.
Az RTL Klub TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/rtlklub